Sunday, May 4, 2008

A Microsoft felfüggesztette a Yahoo felvásárlására tett kísérletét

A hónapok óta húzódó felvásárlási mizéria legújabb fordulatát a Microsoft új, az eddigit ötmilliárd dollárral felülmúló, részvényenkénti 33 dolláros ajánlata vezette be, amit a Yahoo részvényenként 37 dollárt követelve söpört félre, írja a Wired.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a szappanopera véget is ért. A Microsoft legutóbb egy héttel ezelőttig adott időt a Yahoonak a megállapodásra, melynek elmaradása esetén ellenséges kivásárlással fenyegetett. A tőzsdepiaci elemzők szerint ennek esélye növekedhet.
Mint tudjuk, 2008 elején a Microsoft hivatalosan bejelentette, hogy 44,6 milliárd dolláros felvásárlási ajánalatot tett a Yahoo részvényeire. Ez lehet a legnagyobb internetes felvásárlás az AOL és a Time Warner fúziója óta.

Forrás: Index

Friday, May 2, 2008

Az óceánt fogja kutatni a Google

Tavaly decemberben óceánkutatókat hívott a Google a kaliforniai cégközpontjába, hogy a segítségükkel elkészíthesse az óceánok és tengerek háromdimenziós térképét. A Google óceántérképében látható lesz a tenger mélysége, és ezen a rétegen különféle adatokat lehet majd megjeleníteni, például a tengeráramlatokat, a híres hajóroncsokat, korallzátonyokat, hőmérsékleti adatokat és időjárási rendszereket. A térképet nagyfelbontású fotókkal is kiegészítik.

Forrás: Index

Új képkereső-algoritmust vet be a Google

Egy kínai internetes konferencián új képkereső rendszert mutatott be a Google, amely az előzetes tesztek szerint több mint 80 százalékkal csökkenti a téves találatok mennyiségét a képfelismerő technológiára alapozó módszer.
Az új technológia arra alapul, hogy a keresőszavakhoz képi motívumokat párosít, majd a képkereső ezek felbukkanásait figyeli a képeken, ráadásul még arra is képes, hogy osztályozza, mennyire hangsúlyos elem a képen.

Forrás: Index

Thursday, May 1, 2008

Facebookkal keresnek háborús bűnösöket

A War Crimes Watch List nevű, háborús bűnösöket felkutató szervezet a Facebook felhasználóihoz fordult, hogy nyomára akadjon két szudáni háborús bűnösnek, akiket a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) 51 emberiség elleni bűntettben találták bűnösnek.
"Ez egy új módja annak, hogy egy régi üzenetet küldjünk szét" – mondta Nick Donovan, a War Crimes Watch List mögött álló alapítvány, az Aegis Trust munkatársa. "A körözési plakátokat legfeljebb néhány százan látják, az internetet több milliárdan használják."
Az alapítvány korábban a Google Earth-öt is bevetette a nyomozáshoz.

Forrás: Index

Mégsem nyugdíjazzák az XP-t

A Microsoft igazgatója, Steve Ballmer egy konferencián azt mondta, gondolkoznak azon, hogy a tervezettnél tovább forgalomban tartják a Windows XP-t. A vállalat eredeti tervei szerint június 30-a után eltűnne az XP a boltok polcairól. A rajongók blogbejegyzésekben és petíciókban keltek ki ez ellen, az egyik online petíciót több mint 164 ezer felhasználó írta alá. A tiltakozók azt szeretnék, ha a Microsoft a következő Windows megjelenéséig, tehát legalább 2010-ig életben tartaná az XP-t.
A megmozdulások oka az, hogy XP utódja, a Vista nem váltotta be a cég hozzá fűzött reményeit. A tavaly januárban debütált Vista fogadtatása meglehetősen vegyes volt, az otthoni felhasználók pedig az új operációs rendszer kipróbálása után azon a véleményen voltak, hogy jó lesz nekik az XP is.

Forrás: Index

Kínában interneteznek a legtöbben a világon

Kína világelső az internetezésben, bár a felhasználók teljes népességen belüli aránya még nem éri el a világátlagot. Tavaly év végén 210 millióan interneteztek Kínában, ötmillióval kevesebben, mint a csúcstartó Egyesült Államokban, februárban azonban Kína átvette a vezetést; a felhasználók száma elérte a 221 milliót.
2007 végén a világ legnépesebb országában a lakosság 16 százaléka használta az internetet, míg a globális átlag 19 százalék volt.
A hatóságok egyébként a Kínai Nagy Tűzfal néven ismert internetcenzúra-szoftverrel védik a népköztársaságot a nemkívánatos külföldi tartalmaktól, és több tízezer internetrendőr figyeli a felhasználók netezési szokásait.

Forrás: Index

Wednesday, April 23, 2008

Nem az internetadóra

A kulturális tárca javaslata szerint a ma már kevésbé népszerű adathordozó termékek, mint az üres cd-k és a magnók járulékát megszüntetnék, cserébe viszont 0,8 százalékos kultúradót vetnének ki az internetszolgáltatásra, a mobiltartalom-szolgáltatásra, illetve a bútorokra. Ennek oka, hogy a régi adathordozókból származó járulékkal már nem lehet feltölteni a kulturális alapot. Amíg a járulékeltörléstől csupán 500 millió forintos bevételkieséssel számolnak, addig az újonnan kivetett járulék évi hárommilliárd forintos pluszbevételt kapna a kulturális tárca felügyelete alatt működő NKA, amely az évi nyolcmilliárd forintos költségvetésből kulturális rendezvényeket és projekteket támogat.
Az informatikai szervezetek panasza után az ellenzék kifarolt a javaslat mögül, és kedden már csak a szocialisták védelmezték a járulékemelést. Azóta pedig már a szocialista Márfai Péter is a járulékemelés elhagyását javasolja a parlamentnek, de elmondta, hogy véleménye nem frakcióálláspont, a jövőben tárgyalnak a javaslatokról, hiszen a törvénytervezet általános vitáját sem zárták le.

Forrás: Index

Nyílt dokumentumszabványok alkalmazását kérik a kormánytól

A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség magyar tagozata petíciót adott át a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat-központjában az állam nyílt szabványokon alapuló szoftverek használatával kapcsolatban, mivel úgy tartják, így a következő 4-5 évben 100-110 milliárd forintot lehetne megtakarítani.
A szövetség szerint a hazai gazdasági és közigazgatási, államigazgatási szervezetek munkájában, a magánszférában és a civil szférában is egyre nagyobb teret nyerő digitális dokumentumok megőrzése, archiválása, későbbi megnyitása és olvashatósága egyre bizonytalanabb. Erre a problémára állításuk szerint csak egy olyan formátum jelent megoldást, amely szabványos, és ez a szabvány nyílt. Követendő példaként Franciaországot, Lengyelországot, Hollandiát és Horvátországot állították, amely országokban már kormányrendeletben határozott a nyílt szabványok és a nyílt forráskód kötelező alkalmazásáról a teljes államigazgatásban és közoktatásban.

Forrás: Index

Monday, April 14, 2008

Az Európai Parlament a fájlcserélők mellé állt

Az Európai Parlament szoros szavazás (314 nem és 297 igen) után elutasította azt a tervezetet, amely szerint a fájlcserélő hálózatokon jogvédett tartalmakat megosztó felhasználókat egyszerűen letiltaná az internetről. Az indoklás szerint a szerzői jogok védelme mellett ki kell állni, de úgy, hogy közben ne sérüljenek a felhasználó személyiségi jogai sem.
Nem ez az első eset, hogy az Unió kiáll a fájlcserélők jogaiért. Tavaly nyáron azt mondta ki a bíróság, hogy a lemezkiadók és a filmstúdiók, illetve az őket képviselő szervezetek nem követelhetik az internetszolgáltatóktól az illegális fájlcserével gyanúsított előfizetők adatainak kiadását.
Mivel a döntés csak iránymutató jellegű, nem kötelező az EU tagországaira, így az egyes tagok szabadon dönthetnek ettől eltérő helyi szabályozás mellett.

Forrás: Index

Flickr: már videók is

A Yahoo hivatalos bejelentése szerint a világ legnépszerűbb fotómegosztó oldala, a Flickr mostantól videók feltöltésére is alkalmas, ám ezzel nem a Youtube vetélytársa kíván lenni, hiszen ez a szolgáltatás csak a prémium felhasználók számára elérhető, és maximum 90 másodperces videó feltöltése lehetséges, így inkább a saját készítésű videókon van a hangsúly, ellentétben a Youtube-bal, ahova főleg videoklipek, filmek, tévéműsorok részletei vannak feltöltve.

Forrás: Index